Mielőtt Harry Potter elcsavarta volna a fejünket, Krabat is megjárt egy Varázslóiskolát, csak az közel sem volt olyan barátságos, mint Roxfort. A harmincéves háború idején Szászország egy eldugott vidékén áll a sötét koselbruchi malom. Gazdája, a félszemű, félelmetes Mester Fekete Iskolát működtet, ide kerül molnárinasnak Krabat. A fiúk nappal dolgoznak, éjszaka pedig varjúvá változva magolják a sötét igéket. Mivel azonban mindennek ára van, minden szilveszter éjszakán, titokzatos körülmények között meghal egy legény. Krabat menekülne, de erre csak egy, kockázatos lehetőség létezik: ha van egy lány, aki igazán szereti, és kiállja érte a Mester próbáját.
1985-ben jelent meg Magyarországon, gyorsan elfogyott a könyvesboltokból, azóta pedig a szinte kaphatatlan kategóriába tartozik. Egyébként nagyon szép kiadás, dupla oldalas, ijesztő fekete-fehér illusztrációkkal, amik jól tükrözik a könyv hangulatát.
Csak úgy tudnám jellemezni, hogy horror-mese, de abból is a régi, klasszikus fajta, amit fiatalok, és felnőttek egyaránt szeretnek. Németországban már évek óta a legnépszerűbb gyerekkönyvek közé tartozik. Preussler nagy hangsúlyt fektet a keresztény hagyományokra, fontos szerepe van a történetben a Húsvétnak, és az Új Évnek; de ugyanúgy merít a vendek népi hiedelemvilágából, vagy a molnárlegendákból is. (A parasztok régen titkos erőket tulajdonítottak a molnároknak, mert azok képesek voltak szabályozni a folyót, és irányítani egy olyan tiszteletet parancsoló építményt, mint a vízimalom.) Középpontjában egy fausti alku áll, amivel csak a legtisztább érzésekkel lehet szembeszállni, mint a szerelem. Olyan, akár egy népmese, tele szimbólumokkal. A molnárlegények nehéz választásnak vannak kitéve: ha szembeszállnak a Mesterrel, és ő meghal, minden varázserő eltűnik vele együtt, a malom leég, és ők egyszerű molnárok maradnak. Vajon megéri feladni a hatalmukat egy egyszerű, és nehéz életért, ahol nincs biztonság? A malomban, ahol a tizenkét fiatal csak egymásra számíthat, felértékelődnek az emberi kapcsolatok, a barátságok, és a becsület; ugyanakkor állandóan ott lebeg felettük a végzet, még az álmaikban is veszély leselkedik rájuk, és nem lehet tudni ki lesz a következő, akit elküldenek, hogy megássa a saját sírját.
Hátborzongató könyv, ráférne egy újra kiadás. (Szerintem jól beleillene pl. a Könyvmolyképző Vörös pöttyös sorozatába.) Készült már belőle csehszlovák tévéjáték (megnézni itt), nagyjátékfilm Daniel Brühl, és David Kross főszereplésével (trailer itt), és táncelőadás a Nemzeti Táncszínházban.
értékelés: 5/5

@Lobo: ugye? :) olyan kár érte, hogy ennyire elfelejtett könyvvé vált, és még kapni se lehet :(
Rögtön mentem a könyvtári katalógushoz és van belőle a helyi fiókban 2 példány is:)
Ez nagyon érdekesen hangzik, remélem én is meglelem könyvtárban. Köszi, hogy írtál róla!
@Nita: már ezért megérte, ha ketten is érdeklődtök :) (ha nem találod meg könyvtárban, szívesen kölcsönadom)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
sablon anyu(ha)
Uhh ez mennyire jól hangzik