Czikornyai & Patza

"A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz."

Sokat vitáztam magammal, hogy kell-e nekem újraolvasni A Gyűrűk Urát. Utoljára talán 6 éve vettem kézbe, kiskoromban a legnagyobb kedvencem volt (nyolcszor minimum olvastam 12 és 14 éves korom között, de lehet többször), és rettenetesen féltem tőle, hogy csalódni fogok, már nem fog tetszeni. Húztam amíg lehetett, néha levettem a könyveket a polcról, megszaglásztam, megsimogattam őket, vágyakozó pillantásokat vetettem rájuk, és a Molyon is egyre gyakrabban, és irigykedve vettettem rá magam a Tolkien-t olvasó emberekre. Így ment ez egy darabig, sajnáltam rá az időt, mert annyi jó könyv jelenik meg, és régiek közül is olyan keveset olvastam, A Gyűrűk Ura meg nem egy nap. Aztán mégis hagytam magam elcsábítani, a végső lökést talán a Veszélyes dolog kilépni az ajtón posztom adta meg, és az, hogy láttam Heloise, és PuPilla milyen lelkesen olvassák újra a Harry Potter sorozatot, pedig az bőven több, mint három könyv. Majd szép lassan, megfontoltan haladok (a második közepénél valószínű nagyon be fogok lassulni), és olvasok mellette mást is, hogy a blog se haljon meg addig, amíg átrágom magam ezer oldalon.

"Az emlék csak tükör, ha mégoly tiszta is mint Khaled-zaram tükre. Vagy legalábbis Gimli, a törp szíve ezt súgja. A tündék lehet, hogy másként látják. Hallottam is, hogy számukra az emlék nem annyira álom, mint inkább a világ hajnalának képe"

A történetet valószínű mindenki ismeri, ha nem könyvből, akkor filmből, de mégis írok róla picit. Innentől erősen SPOILERES tartalom következik, szóval akik még semmilyen formában nem találkoztak A Gyűrűk Urával, azoknak nem ajánlott tovább olvasni.

Frodó, a hobbit (120 centi, szőrös lábú, szeret pipázni) utazása, hogy végrehajtson egy teljesen lehetetlen küldetést, elpusztítsa az Ellenség legnagyobb fegyverét, a Hatalom Gyűrűjét, amivel örök homályba boríthatná Középföldét. Ha egy mondatban kéne összefoglalni, akkor valahogy így, de ez a történet sokkal több ennél. Emberek, tündék, hobbitok, és törpök, akik félreteszik a régmúlt sérelmeit, hogy együtt harcoljanak mindazért, ami a világban szép. Tolkien egy annyira összetett világot, és karaktereket teremtett, hogy már csak ezért is le kéne borulni előtte. Nyelvészként legkedvesebb hobbija volt új nyelveket, és írásjeleket kitalálni, így például a tünde nyelv olyan kidolgozottra sikerült, hogy akár most is lehetne használni (aki tündéül szeretne tanulni, menjen MTT rendezvényekre). Vagy ettől csak én ájulok el teljesen? És akkor még ott vannak a versek, meg balladák, amik akár egy külön kötetet is megérdemelnének -itt még hozzátenném, hogy Göncz Árpád fordítása szintén tökéletes- vagy Középfölde történelme, amiből néha-néha említ részleteket, és ha nem olvastuk a mindenféle előzményeket, akkor is érezzük, hogy ha megkérdeznénk Tolkien-t, mi történt Megyei időszámítás szerint 2132-ben (fogalmam sincs, mi volt akkor, lehet semmi, de nem nézek utána) akkor egész biztos, hogy tudna válaszolni. A Gyűrűk Ura után sokan megpróbálkoztak ezzel a fajta mítoszteremtéssel, de senkinek nem jött össze, mert miután ezt olvastad, a többi fantasy inkább az aranyosan szórakoztató kategóriába esik (meg ugye nem lehet mindenki olyan zseni, mint Tolnien, na).

Most egyébként próbáltam nagyobb odafigyeléssel olvasni, nem csak darálni az oldalakat, és már a megfogalmazásában is van valami letisztult szépség. Hiába van tele tájleírásokkal, mégis élvezet olvasni. Tényleg, ha már a táj: nekem Középfölde tiszta Bakony :) Néha viszont túlzásba esik Tolkien, és elhanyagol pár szereplőt. Mivel ez első kötet, jobban be lehetett volna mutatni a Szövetség tagjait, főleg Legolast, és Gimlit, mert róluk nem sokat tudtunk meg (tudoom, majd később...). Jók még ezek a személyes drámák is, mindenkinek meg kell küzdeni a démonaival, és ez a móriai veszteség után, Lórienben csúcsosodik ki. Tetszett, hogy a könyvben nincs annyira előtérben Aragorn szerelmi élete, mint a filmben, így az egyetlen említésre méltó női karakter Galadriel marad, aki már önmagában is az egyik legellentmondásosabb személy Középföldén, ha ismerjük az előzményeket. (Tudom, hogy tünde, és nem lehet gonosz, de szerintem határtalanul nagyravágyó volt már akkor is, amikor Középföldére jött, és csak úgy tud megtisztulni, hogy lemond a Gyűrűről, ezzel a hatalomról, és visszamegy nyugatra. Ő a kedvencem, ha még nem derült volna ki :D)

Meg nem tudnám mondani, mi az, ami miatt valaki beleszeret ebbe a könyvbe, és nem tartja unalmasnak. Számomra talán azért különleges, mert mindig lehet benne új dolgokat felfedezni, és miközben nagy örök érvényű igazságokat tanít, nem akar több lenni, megmarad mesének, egy monumentális tündérmesének.

"Amint az Ezüst-ér innenső partjára lépett, különös érzés kerítette hatalmába, s ez egyre mélyült, amint beljebb haladt Lórienbe: úgy tetszett, átlépett az idő valamiféle hídján az Óidők egy csücskébe, s most oly világban jár, ami régóta nem létezik már. Völgyzugolyban a régi dolgok emléke élt, Lórienben maguk a régi dolgok."