Czikornyai & Patza

Eredetileg a filmadaptációk témáról kezdtem írni, de olyan szélsőséges érzelmeket váltott ki belőlem, hogy inkább töröltem, nem akartam lelkekbe gázolni. Legyen inkább a blogolás.

Szóval a könyves blogolás... lusta voltam füzetbe írogatni az értékeléseimet, viszont valahogy muszáj volt dokumentálni, mert egyre jobban éreztem, hogy megtelik a fejem, és egyre kevésbé emlékszem az olvasmányaimra. Gyakran kerestem rá könyvekre az interneten, így találtam rá a blogokra. Először MC blogját kezdtem olvasni, utána Nimát, és minden posztnál kedvet kaptam, hogy én is írjak az olvasmányaimról. Három különböző blogszolgáltatót próbáltam végig, azért lett freeblog, mert a legtöbb könyves blog itt van. (Pedig ha blogspot lett volna, akkor gátlástalanul válogathatnék a sablonok között, nem kéne mindig küzdenem.) Nincsenek vele különösebb céljaim, nem szoktam reklámozni, nem nyomulok sehol a bloggal. Néha vannak ilyen dilijeim, hogy miért nem kommentel senki, miért a legbénább posztot olvassák sokan, és a jót meg senki? Úgyhogy hivatalosan bejelentem, hogy a közhiedelemmel ellentétben barátságos vagyok, lehet nyugodtan kommentelni, vagy emailt írni, szívesen beszélgetek bárkivel. Arra is kíváncsi lennék, hogy van-e olyan olvasóm, aki a blog alapján választott magának olvasmányt? Ismerőseimnek gyakran ajánlok olvasnivalókat, de velük sosincs sikerélményem, mert alapvetően előbb vesznek a kezükbe vodkás üveget, mint könyvet.

Én szoktam mások blogja alapján könyveket választani magamnak, sőt mióta jóba lettem pár mollyal, azóta néha ajánlanak is nekem könyvet. Imádom, ha direkt nekem ajánlanak valamit, mert tudom, hogy ismerik az ízlésemet, és szeretem emberekhez kötni az olvasmányaimat. (A Waverley-kertről például mindig Nita fog eszembe jutni, a Csodaidőkről pedig Norin és Sceurpien) Van pár kedvenc bloggerem, akiket direkt nem fogok megnevezni, de hasonló az ízlésünk, és bízom az értékeléseikben, az ő blogjaikat szoktam böngészni. Régebben több blogot olvastam, de annyira megsokasodtak, hogy már nem bírom tartani a lépést, ha minden érdekes blogot el akarnék olvasni, rámenne egy napom, és akkor könyvet még nem is láttam.

Itt a második hét, és én még mindig lelkes vagyok, annyira, hogy megint két kérdésre válaszolok.

Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?

Könyvvásárlási mániám nagyon rég kezdődött, valamikor az ovi utolsó évében, amikor már tudtam olvasni. Anyu sokat várt könyvesboltba, és amikor olyan felelőtlen volt, hogy engem is elvitt, akkor borítékolható volt, hogy kiharcolok magamnak valami könyvet. Ez így folytatódott jó sokáig, aztán sajnos megtanulta, hogy nem éri meg velem könyvesboltba menni. Általános suliban ráálltam a könyvtárra, ami ott volt a nagyitól két utcára, és szívesen töltöttem ott a délutánjaimat. A gyerekkönyvtárnak nem volt túl nagy a választéka, negyedikes koromra elolvastam, amik érdekeltek, és visszatértem a könyvvásárláshoz. Akkor már zsebpénzt is kaptam, meg ha sok ötösöm volt, akkor is kérhettem a nagyitól valamit, és a rokonaim is megtanulták (már aki...), hogy az ajándék, aminek majdnem biztos, hogy örülök, az valami könyv-féleség. (Az már más kérdés, hogy páran abban a hitben élnek még most is, hogy aki olvas, annak lehet venni bármilyen szart, csak könyv legyen. Hát nem!) Lassan, de biztosan gyűltek a könyvek, és ha barátaim jöttek látogatóba mindig meglepődtek, hogy nekem játék helyett könyvvel van tele a szobám. (Ezt addig nem értettem, amíg én nem mentem hozzájuk, és meg nem láttam, hogy az ő szobájukban három könyv a max, de azok is kötelezők.) Gimiben iratkoztam be a megyei könyvtárba, ami miatt megint visszaesett a könyvvásárlási hajlandóságom. Ekkoriban kezdtek előjönni más péztárcagyilkos addikcióim, mint a cipővásárlás...Egyetemen először nem szerettem könyvtárba járni, mert elég buta módon voltak rendezve, de aztán úgy egy hónap után kezdtem rájönni, hogy hogy működik, és onnantól kezdve odaszoktam. Volt két három emeletes könyvtárunk, ahol Hasfelmetsző Jack nyomozati aktájától kezdve minden volt, amit csak el tudtam képzelni. Aztán jött egy nagyobb váltás, amikor vettem egy e-könyv olvasót.

Tavaly júniusban kezdtem gondolkozni rajta, de a nyarat még sikerült kihúznom olvasó nélkül. Szeptemberben egyik nap épp nem volt órám, és szívesen olvastam volna, de már elegem volt mindenből, ami angol, és nekem mindenképpen magyar könyv kellett. Vívódtam pár percet, hogy megéri-e felöltözni pizsamából, és besétálni a belvárosba olvasót venni, és végül győzött az igen (vittem magammal az útra csokit, hogy ne legyen olyan nehéz sorsom). Bementem az első boltba, láttam, hogy le van árazva az a Sony, amit már nyáron kinéztem magamnak, és még lila is volt belőle, úgyhogy azonnal jött velem. Vettem hozzá egy fekete bőr tokot is, de azt csak utazásnál használom. Először nem szerettem az olvasómat, idegesített, hogy nem könyv, hogy nem tudok lapozni, nem tudom kinyitni...aztán végül megbarátkoztunk. Most már spórolás miatt szinte csak azon olvasok. Mivel az állandó Magyarország-Anglia ingázásba egyszerűen nem fért bele, hogy mindenhova magammal cipeljem a kedvenc könyveimet, és még vásároljak is, ez volt ez egyetlen megoldás (monitoron köszönöm, nem olvasok, már így is elég rossz a szemem). Nincs rajta semmi extra, se szótár, se internet, mert feleslegesnek tartottam őket, csak olvasni lehet, de arra tökéletes. A könyvespolcaim már többszörösen tele vannak, a szobámban szinte nincs is más, csak könyvek, úgyhogy egyre hasznosabbnak tartom az olvasómat. Még mindig járok könyvtárba, de egyre ritkábban veszek könyvet (az utóbbi fél évben talán kettőt vettem magamnak, meg párat ajándékba, és ennyi).

Ma elkezdődik az Olvasás 7 hete című esemény, amit Andiamo szervezett a Molyon, én meg lelkesen jelentkeztem rá. Röviden annyi a lényeg, hogy minden hétre jut pár téma, amikről aztán a könyvesbloggerek elmondhatják a véleményüket, de részletesebb információkat itt lehet róla szerezni. Mivel most még csak az elején tartunk, és tart a lendületem, rögtön az első nap érkezik is a bejegyzés. Az általam választott témák: 1. "Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette", 2. "Könyvadoptáció". Nézzük sorban.

1. Én utáltam, mások szerették...Húú, hát ilyenből aztán van rengeteg. Moly, vagy könyvesblogok alapján szoktam olvasmányt választani, olyanok ajánlása alapján, akikről tudom, hogy hasonló az ízlésünk, de még így is néhányszor jól mellényúlok. (Itt megjegyzem, hogy nem minden olvasmányomról írok itt a blogon, ez főleg lustaság, meg benne van az is, hogy ha nagyon nem tetszett az adott könyv, akkor egyszerűen nem akarok vele többet foglalkozni, nem hogy még el is gondolkozzak rajta. A másik eset, hogy nem bírok egy épkézláb véleményt megfogalmazni, és inkább hagyom az egészet.) Nem szeretek könyveket leszólni, meg negatív kritikákat írni, ki tudja, kinek taposok épp a lelkébe, úgyhogy ha annyira rossz volt egy olvasmányom, akkor inkább nem is írok róla. A blogon talán kettő ilyen van, amikről a sok pozitív vélemény után azt gondoltam, hogy tetszeni fog, aztán mégse. Első csalódásom a Shiver, ami így visszagondolva még jobban irritál, és kizárt, hogy elolvassam a többi részét, pedig olyan jó lett volna szeretni. A másik még nagyobb csalódásom a blogolás megkezdése óta A szél árnyéka, de ezekről olvassátok a régebbi posztokat, most nem akarom még egyszer leírni, hogy miért nem tetszettek.

Vannak más bűneim is, jóval sötétebbek, és régebbre nyúlnak vissza. Anyukám ajánlotta Boris Vian-tól a Tajtékos napokat, azt is sokan szeretik; én háromszor kezdtem el olvasni, és egyszer sem fejeztem be. A végtelen történetnek egyszer eljutottam már a feléig is, de akkor megfogadtam, hogy soha többet, ennyi bőven elég volt belőle. Érdekes, mert a Momót meg szeretem. A Narnia könyveket magamtól kezdtem el, ajánlás nélkül, négyet sikerült befejeznem, de lehet már túlkoros voltam hozzá, mert zavart a bugyutasága, és a belőle áradó keresztény propaganda, ami valószínű 10 évesen nem tűnt volna fel. Philip Pullmannak voltak ezzel kapcsolatban érdekes megszólalásai, ő elég jól elmagyarázta, hogy miért kedveli Lewis könyveit (volt is belőle hatalmas botrány Angliában), én meg teljesen egyetértek vele. Ha érdekel valakit, szívesen lefordítok pár ehhez kapcsolódó cikket, már régóta tervben van, csak nem tudom, mennyire érdekel bárkit is.

Aztán vannak azok a könyvek, amiket illik szeretni, ilyen Jane Austen, vagy a Bronte testvérek összes műve. Hát nekem nem megy, pedig esküszöm szeretném! Idegesít az összes szereplő, unalmasnak találom, Mr. Darcy-tól a hideg ráz, közhelyes az egész. (Vajon most hány olvasóm nyomja meg a nagy piros x-et örökre?) Ezzel azt hiszem mindent bevallottam, ugorjunk is a sokkal pozitívabb második pontra.

2. Azokra a könyvekre, amiket alig olvasnak, mégis megérdemelnék a figyelmet. Nagy kedvencem Cornelia Funke-tól a Tintaszív, de alig ismeri valaki :( A magyar kiadásnak azért van annyi szépséghibája, hogy a fordítás borzalmasra sikerült. Ha viszont sikerül megszokni, hogy mennyire modoros, és irritáló, akkor akár élvezhető is lesz, mert a történet nagyon-nagyon jó! Azért aki tud angolul, inkább úgy olvassa,  viszonylag egyszerű a nyelvezete, és úgy elérhető a két további rész is, mert magyarul csak az első jelent meg. (Majd lesz poszt Tinta-trilógia második részéről, mert várólistacsökkentős könyv nálam.) Robert Fulghum sajnos szintén sokak számára ismeretlen. A novellás kötetei is kedvesek, de az igazán jó a filozofikus hangvételű Harmadik kívánság. Nagyon különleges, szépen megírt könyv, ajánlom mindenkinek. Hamarosan tervezem újraolvasni, úgyhogy erről is lesz poszt még idén.

Akit még muszáj a végén megemlítenem, bár nem regényeket írt, egy amerikai költőnő, Emily Dickinson. Titokzatos nő volt, elzárkózva élt, szinte csak a kertjébe mozdult ki, versei nagy részét is csak a halála után adták ki (a korában nem is értették meg az ő szabadabb versformáit, azt hitték, hogy csak nem tud helyesen írni). Magyarul Károlyi Amy fordítása áll legközelebb az eredetihez, de ezt is inkább eredetiben ajánlom, még kezdő angolosoknak is élvezhető.

E rózsáról a vándor
Tudhat, más senki sem,
Ha útszélről nem tépem én
És föl nem emelem.
Egy méhnek majd hiányzol,
Egy pille emleget,
Sietve messzi földről
Keresné kebledet -
Egy madár majd elámul,
Egy szellő majd piheg -
Rózsa, meghalni néktek
Milyen könnyű lehet!