Czikornyai & Patza

Nem vagyok képes túl sok mindenre ilyen sajgó fejjel. Az előző bejegyzésem egészen szétcsúszott, töröltem is, de nem törlődött. Látszik, hogy nem értek a freebloghoz :P Ennyit arról, hogy szépen újraindítom a blogot, és rendszeresen írok. A mostani könyvem sajnos elég vaskos, ezért beletelik egy kis időbe, mire a végére érek, főleg így, hogy beteg vagyok. Valahogy ilyenkor nem megy az olvasás, arra van csak energiám, hogy bután bámuljak, ergo marad a filmezés. Így sikerült három nap alatt ledarálnom a Tudorok második évadát. Eddig is le volt töltve, de nem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem, és valószínű a harmadikat is csak jó pár hónap múlva fogom, mert most egy időre nagyon elég volt.

Az első évadnak Wolsey halálával lett vége (ha jól emlékszem, de kb. másfél éve néztem), a másodikban Henry feleségül veszi Anne-t, de fiú örökös továbbra sem születik. A pápa kiátkozással fenyeget, az ország nehezen viseli a vallási reformokat, a királyi pár egyre jobban elhidegül egymástól, és röpködnek a fejek. A történetet mindenki ismeri, és a sorozat nem is tér el túl sok mindenben a valóságtól. Az én problémám az volt, hogy mintha kicsit leült volna a történet. De az is lehet, hogy túl nagy dózisban kaptam :D Minden szereplő idegesítően unszimpatikus, és annyi az intrika, mintha a magyar Parlamentben lennénk. A szex is jóval kevesebb, mint az első évadban. Peter O'Toole nem kap sok lehetőséget, nem tudja pótolni a zseniális Sam Neill-t. James Frain Thomas Cromwell-je egészen jó, talán az évad egyetlen értékelhető szereplője. Amúgy unalom az egész. Thomas Moore szenved, Anne szenved, Catherine szenved, és Henry is szenved, mindezt mesés díszletek között. Jane Seymour  közel sem olyan jó, mint Anne volt, nagyon steril, nincs más dolga, mint szépen pislogni a királyra. Anne persze vérpadon végzi, de addigra mintha a sorozatot is lefejezték volna, eluralkodik a "Legyen mááár vége!" hangulat. Nagyon gyenge lett, A másik Boleyn lány jobb, pedig az se egy nagy film, de ha már Tudorokat akarunk nézni, akkor sokkal inkább azt, mint ezt a sorozatot, már csak azért is, mert rövidebb.

Elizabeth Goudge: Holdhercegnő

A tegnapi blogspot katasztrófa után fogtam azt az igen sok két bejegyzésemet, és átköltöztem freeblogra. Fogalmam sincs, hogy kell használni, de próbálkozom, és majd útközben kiderül. Szóóval a tegnapi elmaradt bejegyzés egy ilyen filmes-könyves egyben, elolvastam végre a Holdhercegnőt, és gyorsan utána megnéztem filmen is.

Maria Merryweather 13 évesen elárvul, ezért Londonból a nagybátyjához kell költöznie Holdszállásra. Ez kezdetben cseppet sem tetszik neki, sem a gyenge gyomrú nevelőnőjének, de mindketten új otthonra találnak Sir Benjamin kastélyában. Sajnos kiderül, hogy nem minden varázslat és boldogság, mert ott vannak a fekete erdő lakói, akik előszeretettel fosztogatják Holdfölde békés népét. Mint kiderül, évszázadok óta viszály dúl két család, a Merryweather-ök, és az erdőben tanyázó De Noir-ok között. A békét csakis egy Holdhercegnők hozhatják el. Minden nemzedékben felbukkannak, de eddig egytől egyig elbuktak. Maria miután rájön, hogy ő az új Holdhercegnő, nagy lelkesen veti bele magát a kalandokba, barátjával, Robinnal, kutyákkal, nyúllal, lóval...csak hogy emeljük a cukiság faktort.

Bevallom, bizalmatlan voltam a könyvvel, mert hogy lehet valaminek olyan címe, hogy Holdhercegnő??? Azonnal beugrott a Sailor Moon, és hogy nekem ez vajon tényleg el kell olvasni? (Megtarthatták volna a kevésbé adrenalin növelő Kis fehér ló címet) Mivel már legalább fél éve kölcsönkértem, nagyon illett volna visszaadni, de olvasatlanul kicsit cikinek éreztem. Szerencsére nem bántam meg, hogy az olvasás mellett döntöttem. Mivel ez gyerek fantasy, a happy end előre borítékolható, és nekem pont arra volt szükségem. Varázslatos álom mese, sok humorral, szépséggel, és szerethető karakterekkel. Közben pedig ilyen zseniális szösszenetekkel van tele a könyv: "Durva felosztással élve társadalmunk három csoportra oszlik: azokra, akiknek az irodalom, azokra, akiknek önmaguk ékesítése, és azokra, akiknek a táplálkozás nyújt vigaszt." Nálam 4.5/5, valahol a Narnia és a Hobbit között. Ami nem tetszett, az a magyar kiadás. A filmes borítókat utálom, nulla kreativitás, és drága is, ahhoz képest, hogy puha borítós.

A film egészen más volt, jól megkevertek mindent, kihagytak szereplőket, belepakoltak olyanokat, amik a könyvben nincsenek. Végül egész szórakoztató lett, de inkább csak olyan egyszer nézhető.

Patrick Süskind: Sommer úr története

"Ha megkérdezték: „Honnét, honnét, Sommer úr?”, vagy „Hová, hová lesz az út?”, hát kényszeredetten csak a fejét rázta, mint akinek légy röppent az orrára, s mindössze mormolt valamit így magában, amit senki se értett, olyasmiket, s hogy az így hangzott: „..jajcsakaz embernek mindig… felaz felaziskolahegyreahogyvan… vanörökkémicsodafolyton… percrehogynemistudom… nincsmegállásnemérekrá…”, s mire azt lehetett kérdezni erre, hogy „Tessék? Hogy, kérem? Mit mond, hova?”, már ott se volt, lengve vitte a döfködő botja."

Nem tudtam, mit várhatnék Süskindtől a Parfüm után. Az a csúcs, és lehetetlen felülmúlni. Ezt szerencsére ő is tudja, nem próbálkozik ilyesmivel, inkább szeretetből, és szórakozásból ír.

Ez a csodakönyv egy délután, amikor visszaröppenünk a gyerekkorunkba, amikor még ártatlanok voltunk, fára másztunk, és repülni akartunk. Süskind talán saját magáról ír, hogyan járt zongoraórára, lett először szerelmes, és tanult meg biciklizni. És persze ott van Sommer úr, aki mindig úton van, nem igen beszél senkivel, mintha állandóan űzné valami. Nem derül ki róla sok minden, de azt hiszem, előbb vagy utóbb mindenkinek az életében felbukkannak Sommer urak.

Minden, ami Süskindet naggyá teszi, megvan ebben a könyvben. Nem a Parfüm, teljesen más, de legalább ugyanolyan értékes. A stílusát nagyon imádom, még a legjelentéktelenebb dolgokról is úgy tud írni, hogy falom a mondatokat. Van benne egy kis adag humor, ami remekül működik, én nagyon jókat nevettem (legjobban a kissé groteszk zongoratanárnős jeleneten), és egy nagy adag szomorúság, néha a felszín alatt, máskor nyíltan, úgy, hogy a sírás kerülget. Mindenkinek ajánlom, mert zseniális, és Sempé illusztrációit nézegetni közben külön élmény. Egyértelműen 5/5, pedig az ilyen fajta 'visszagondolok a gyerekkoromra' könyv nagyon nem az én ízlésemnek való.

Celia Rees: Sovay

Amikor megláttam az új Rees könyvet a könyvesboltban, azonnal lecsaptam rá. Nagy kedvenc volt anno a Bűbájos Mary, és a Kalózok, a Farkasszem már kevésbé, a Vágyak évadját pedig nem olvastam. Szóval megvettem, leérettségiztem, azonnal ledöntött egy arcüreggyulladás, és így két nap alatt befejeztem. Nem mintha annyira jó lett volna.

A történet 1794-ben játszódik, Franciaországban a jakobinusok vannak hatalmon, Angliában Sovay úgy próbálja megbüntetni hűtlen szerelmét, hogy útonállónak álcázva kirabolja. Ezzel kezdődik minden. London, összeesküvés, végül Franciaország, és a guillotine árnyéka. Ennyiben össze lehetne foglalni a történetet. A karakterek felszínesen kidolgozottak, nem fejlődtek, csak a helyszínek változtak. Sovay egy kliséhalmaz, bátor, kalandvágyó, önfejű, és természetesen gyönyörű, minden férfi, akivel találkozik, a hatása alá kerül. Szereplőkből is túl sok van. Hirtelen megjelennek, és ugyanolyan hirtelen meg is szabadul tőlük az írónő. (pl mi lett Gabriel-el, és az Angliában fogvatartottakkal? vagy Greenwood-dal?) Elég lett volna fele ennyi szereplő, és akkor lehettek volna jobban kidolgozottak. Így mindenki közömbös maradt számomra, senkivel se tudtam azonosulni. Az egyetlen 'akár kedvenc is lehetett volna' Greenwood kapitányt is gyorsan lecserélte Sovay.

Lehet velem volt a baj, túl nagy elvárásaim voltam, és amúgy se érdekel a francia forradalom. Vagy kinőttem az ifjúsági regényekből, de azt azért nem hiszem. Nem volt olyan kimondottan rossz könyv, inkább átlagos, semmi különös, se nem jó, se nem rossz. Azért plusz pont az írónőnek, hogy nem egyes szám első személyben írt, attól kifutok a világból. Így 2.5/5, de nagyon jóindulatú vagyok csak azért, mert Rees, és remélem lesz még ennél jobb könyve.

Magyarul a fenti borítóval adta ki az Orlando kiadó, és bár ez már csak szőrszálhasogatás, de nekem jobban tetszik ez a lenti. A borító alatt viszont gyönyörű barna kötés, a gerincén arany betűkkel csodaszép.

Zene a végére, köszönet érte Norin-nak.